Nem is tudom, hol hallottam riportot Matthias von Stegmannal, az előadás rendezőjével, talán az Új Zenei Újságban. Ott azt találta nyilatkozni -bár ez már gyanús volt-, hogy rendezése modern lesz, mégis konzervatív, majd valami olyasmiről beszélt, hogy az énekeseknek meg kell magyarázni, mit miért kér tőlük, lsd. háton fekve éneklés. Valamint hivatkozott kedves ismerősére Katharina Wagnerre, és híres-nevezetes Lohengrinjére. Reménykedtem tehát, hogy, ami 2000-ben elképzelhetetlen volt, az most majd megismétlődik, és hála az utóbbi hónapok nézőtrenírozásának, sikerrel zárul. Tévedtem.
2009.06.01.
12:15
Írta: Novanna
Csavartalan észjárás -Szicíliai vecsernye az Operaházban
6 komment
Címkék: premier máo
2009.05.30.
10:59
Írta: Novanna
Hírek, információk, újdonságok, előrejelzések
Történt pediglen, hogy felhívott Klári nevű hárfás barátosném, kérdezendő, hogy nem én írok-e Nova néven egy bizonyos Kép-színház-muzsika című oldalra. De, válaszoltam, az történetesen a blogom. Ja, jó, csak, mert a Művészetek Palotája honlapján ott van belinkelve az írásom. Azért ez nem semmi, gondoltam, rá is pillantottam a megfelelő linkre a Rólunk írták fülecskénél, és rájöttem a titok nyitjára, a link ugyanis nem máshová vezetett, mint a Fesztiválzenekar honlapjára.
Szólj hozzá!
Címkék: müpa prae fesztblog fesztivál zenekar
2009.05.25.
08:50
Írta: Novanna
Xerxes 2. premier -kritika és reflexiók
Az előbbi bejegyzésemben emlegettem volt önkéntes művelődésszervezői posztomat. Történt ugyanis, hogy fellelkesedvén a Xerxes premier sikerén, valamint rám tett hatásán, gyorsan egy tucat embert magam köré gyűjtve utamat a május 15-i második premier felé vettem. Lelkem csordultig volt örömmel, és büszkeséggel, hogy milyen jót teszk majd most. De, mint tudjuk, a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve...
4 komment
Címkék: máo kovalik balázs
2009.05.24.
19:37
Írta: Novanna
A kiállítás dicsérete -Mucha a Szépművészetiben
A Nő dicsérete címmel nyílt Alphonse Mucha képeiből márciusban kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Rég volt. Én pedig csak ma jutottam el, hogy megnézzem. Röviden és tömören összefoglalva: az esszenciális szépség két teremben. Amikor az ember csak áll és néz, a csecsebecsékről és naptárakról ismert képek életnagyságban és teljes pompájukban. Mindez június 7-ig. Kötelező.
5 komment
Címkék: szépművészeti múzeum mucha
2009.05.07.
22:29
Írta: Novanna
A lélek kapui -koncertszerű Kékszakállú
Szólj hozzá!
Címkék: bartók máv müpa
2009.05.01.
11:02
Írta: Novanna
Egy este nyugaton -Xerxes premier az Operaházban
Nyugatot írtam a címben, pedig a Xerxes nem is nyugaton játszódik, hanem keleten. Perzsiában, azaz Iránban. Ahol arab nyelvű stoptábla inti megállásra az autópályán közeledő autókat, rapperek róják az utakat, az uralkodó tankkal, tengeralattjáróval, ejtőernyővel és sportkocsival közlekedik, épp, ahogyan kedve tartja, összegrafitizett blokkházban laknak a hősök, a sértett szerelmes hölgy pedig egy benzinkanna és néhány gyutacs hathatós segítségétől reméli bosszúja beteljesülését. És ez így jó, hisz végtére is, amit látunk, egy mese.
17 komment
Címkék: premier máo kovalik balázs májusünnep
2009.03.15.
10:44
Írta: Novanna
Mert én mindent kétszer hallok, mert én mindent kétszer hallok 2. Ginastera hárfaverseny
Ha az eddigiekben nem, is, ezúttal valóban egy csemegének mondható (pontosabban kettő) koncertről fogok írni, ugyanis valamely csodás okból kifolyólag a magyar közönség számára hosszú évekig csaknem ismeretlen szerző, Alberto Ginastera hárfaversenyét két alkalommal is műsorra tűzte a magyar hangversenyélet. A MÁV Szimfonikus Zenekar február 17-én, míg a pécsi illetőségű Pannon Filharmonikusok március 13-án mutatták be az argentin komponista művét.
Szólj hozzá!
Címkék: máv müpa hárfa pannon filharmonikusok deborah hoffmann xavier de maistre
2009.03.14.
21:34
Írta: Novanna
Mert én mindent kétszer hallok, mert én mindent kétszer hallok 1. Figaro házassága
Felkérem a vádlottat, hogy védekezzen!-Bíró úr, kérem, semmit sem tudok felhozni a mentségemre. Talán csak annyit tudok a képzeletbeli bíró, és az olvasóim előtt szemlesütve hebegni, hogy az utóbbi időben minden szabad percemben ékszereket (köztük callasosat és turandotosat) készítettem (és készítek most is), valamint, hogy azért ott voltam mindenütt, csak... -és most látom, a villogó szemeket (-Ott volt mindenütt, de írni, azt bezzeg nem.).Nem is szaporítom a szót, megpróbálom jóvátenni az elmúlt írásszünetet, első lépésben egy Figaro kritikával.