Nyugatot írtam a címben, pedig a Xerxes nem is nyugaton játszódik, hanem keleten. Perzsiában, azaz Iránban. Ahol arab nyelvű stoptábla inti megállásra az autópályán közeledő autókat, rapperek róják az utakat, az uralkodó tankkal, tengeralattjáróval, ejtőernyővel és sportkocsival közlekedik, épp, ahogyan kedve tartja, összegrafitizett blokkházban laknak a hősök, a sértett szerelmes hölgy pedig egy benzinkanna és néhány gyutacs hathatós segítségétől reméli bosszúja beteljesülését. És ez így jó, hisz végtére is, amit látunk, egy mese.
Nyugatot
írtam a címben, pedig a Xerxes nem is nyugaton játszódik, hanem
keleten. Perzsiában, azaz Iránban. Ahol arab nyelvű stoptábla inti
megállásra az autópályán közeledő autókat, rapperek róják az utakat, az
uralkodó tankkal, tengeralattjáróval, ejtőernyővel és sportkocsival
közlekedik, épp, ahogyan kedve tartja, összegrafitizett blokkházban
laknak a hősök, a sértett szerelmes hölgy pedig egy benzinkanna és
néhány gyutacs hathatós segítségétől reméli bosszúja beteljesülését. És
ez így jó, hisz végtére is, amit látunk, egy mese.
Üröm az örömben, hogy hat év alatt immáron negyedik nekifutásra lett fizikailag is bemutató az operából, ugyanis különböző okok miatt minden alakalommal későbbre tolódott a premier, mindenesetre megnyugtató érzés tudni, hogy megint egy lépéssel felzárkóztunk a nyugati operajátszás mellé. Nem is kis lépéssel. Az, hogy reneszánsza van a barokk operajátszásnak (furcsa szóösszetétel, idézet a rendezőtől) tény, és kis hazánknak is muszáj tudomást vennie róla. Hogy egy barokk operát nem lehet (ne tessék felhördülni, a tendenciák azt mutatják, hogy ma már egy Wagner operát se nagyon lehet) hagyományos módon megrendezni, az is tény. (Persze lehetni mindent lehet, csak kérdés, hogy minek.) És az is tény, hogy kezd felnőni a feladathoz a közönség is. A függöny összezárásakor búzás, (ki)fütyülés alig volt, hatalmas bravók és ováció annál több. Az utóbbi hónapok operaházi tapasztalatai után (Fidelio, Haydn Orfeoja) végre úgy éreztem, hogy valami történt, vagy pontosabban szólva: végre megtörtént.
Mit is láttunk tulajdonképpen? Háromórányi ötletkavalkádot, melynek, ha minden momentumáról írnék -mert lehetne- akkor egy kisebb tanulmányt kéne prezentálnom. És nem csupán láttunk, hanem hallottunk is. Szóljunk talán először erről. Előzetesen csodálkoztam, mikor a szereposztásban a rendező is szerepelt fordítóként, de az operát hallva minden világossá vált számomra. A virágos kendőbe burkolózva rejtőzködő Elviro "csak egy szááázas a szép virág" kiáltozásai, "monnyon le" megjegyzése, vagy Xerxes vádja: "lenyúltad a nőmet", vagy megjegyezni valója: "hát ez egy seggfej", minden nyilvánvaló felhangjukkal együtt remek elegyet alkottak, éppen amaiatt a meseszerű-giccsparádé miatt, ami nem engedte, hogy a szereplőknek egy szavukat is komolyan vegyük. És talán pont ez az előadás kulcsa. Kovalik Balázs, előzetesen adott interjújában (és a plakátok alapján következtethető volt) arra mutatott rá, hogy tulajdonképpen egy rajzfilm-szerű környezetbe szeretné tenni a cselekményt. Talán pont ez a különbség a Fidelio és a Xerxes között, az előbbi mindenképpen komolyan veszi magát, mint zene, és, mint darab, és leveti magáról a rendezést, addig egy barokk vígopera mindezt kitűnően egyesíti magában. A szövegekhez még annyit, hogy a szereplők beszédformálása kitűnő volt, minden szavukat értettük, így relevánssá vált (és főleg a "modernizált" dialógusokban) a magyarul folyó recitálás.
Händel ezen egyik utolsó, 1738-ban komponált operája kitűnő választásnak bizonyult. Zenéjében már megelőlegezi Haydnt és Mozartot, cselekménye pedig több, mint mozgalmas. Mozart szűk 30 év múlva írja meg első operáját, Haydn pedig csupán 24 évvel később. Összemosódnak tehát a barokk és a bécsi klasszikus operák határvonalai. A recitativók mellett megszólaló áriák a hagyományokhoz hűen olaszul szólaltak meg, de ettől nem esik szét a cselekmény.Bár néhány szereplő olasztudása több, mintnémi kivánnivalót hagy maga után, ezt betudtam a két nyelv váltakoztatásának nehézségének.
Érdekesnek találtam a szereplőválogatást. Itt van mindjárt Xerxes, akit Händel idejében még kasztrált énekes jénekelt és játszott (és ez barokk operák kortárs színpadraállításának egyik legnagyobb nehézsége), napjainkban kasztráltak híján vagy kontratenorral (lsd. a Haydn féle Orfeoban a címszereplő), vagy énekesnővel helyettesítenek. Jelen esethben Meláth Andreát hallhattuk az első szereposztás Xerxeseként. Kissé meglepődtem a Fidelio.hu-n olvasott riport után, hiszen sokkal inkább férfias nőként, mint nőies férfiként hatott a színpadon, ami valószínűleg rendezői koncepció volt, nem pedig az énekesnő hibája. (hiba?) Xerxes itt sokkal inkább emlékeztetett korunk erős, törtető szinglijére, a luxusautójával, a válogatott, pazar öltözködésével, zsúfolt, ámde sosem konstans szerelmi életével (először a platánfa, majd hirtelen Romilada, de megtudjuk, hogy a háttérben ott bujkál mecsalt szerelmese Amasztrisz is), mint a történelmi hadvezérre.
Ellentéte az -immár kontratenor, Bárány Péter által megformált Arszamenész. Az alma messze esett a fájától, Xerxes öccse ugyanis a rendezés szerint korunk egyik jellemző figurája, az emo (másnéven: emós, imó), jellemzői a hosszú, oldalra fésült fekete haj, az androgün jegyeket felvonultató öltözködés, és a világbánat. Arszamenész karakterében mindez ötvöződik, Bárány hangfekvése, éppen a kontratenor hangszín túljátszott finomkodásával pedig hangilag is remek karakterré változtatta a figurát.
Említettem már, hogy a Xerxes tulajdonképpen a későbbi vígoperák előfutárának is tekinthető. Eme voltának legszebb példája Elviro, a szolga figurája (ésd. Leporello), de a jelen esetben háborús veterán, kissé bolond öregembernek beállított apósjelölt, Ariodatész is már előremutat a karakterszerepek felé. Kálmán Péter és Fried Péter énekesi, és színészi alakításai lenyűgözőek voltak. Kálmán Pétert már a decemberi Turandotban is hallottam Ping-ként, most ismét meggyőződhettem remel karakterformálásáról. Wiedemann Bernadett álruhás szerepe mellékszál csupán, mégis nagy hangterjedelmet és színeket igényel, egy-egy áriája után szabályszerű tapsvihar jutalmazta a csodálatos és pontos hangokat. A Fodor Gabriella és Fodor Beatrix által alakított Romilda-Atalanta testvérpártűnt a darab leggyengébb karaktereinek. A barbibaba és az irigy testvér, bár hangilag tetszetősek, Romilda nem tud meggyőzni, mikor a szerelemről énekel, Atalanta pedig néhol túljátssza a szerepét.
Ezúttal nem elég csupán az énekesekről szólni, oroszlánrésze jutott a színrevitelben Venekei Marianna koreográfusnak, Horesnyi Balázs díszlettervezőnek, és Benedek Mari, jlmeztervezőnek is. Az első felvonás alatt még inkább balatoni szocreál hangulatom volt a betonépület, a breakelő helyi fiatalok és a sárga "tragacs" autóúton történő lecammogása kapcsán, aztán a második és harmadik felvonásban (a harmadik ment a szünet után) megjelenő hajó (melyet a hozzávágott borosüveg süllyesztett el), tank, repülő, ejtőernyő stb. felbukkanása némileg megváltoztatta ezirányú hangulatom. Reflektálva Tallián Tibor szavaira, aki a Metropolitan-beli Turandot
DVD felvétel megtekintése kapcsán, mikor is a függöny felgördülésekor
felharasant a taps, megjegyezte, hogy "-Hát, igen, nyugaton a díszletet is meg szokás tapsolni.", azt kell mondanom, itt és most még ez is megtörtént. Rögtön az első pillanatokban, ahogy Xerxes ölelgeti a platánfát, majd fel is mászik rá, megjelenik a feljebb említett sárga autóban Arszamenész és Elviro, és nekimennek a fának, ami sajnálatos módon kidől (rajta Xerxessel) -és a közönség tapsol. Éljen a díszlet!
Kovalik Xerxése tanít. Tanít operát nézni, tanít, hogy nem kell mindent (és magunkat sem) otúlságosan komolyan venni, tanít szórakozni, tanít tanulni, tanít operát hallgatni és nézni. Mindenzt pedig úgy, hogy az unoka is élvezze, és a nagyszülő se háborodjon fel túlzottan. Az opera szellemiségében csak annyit mondhatok, hogy mindenki menjen el megnézni, aki teheti, és lehetőleg vigyen magával még...sok embert!
A szöveg olvasható a fesztblog.hu-n is
***
2009. április 30. 19:00
G. F. Händel: Xerxes
R: Kovalik Balázs
Km: A Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara
Vez: Oberfrank Péter
Karig: Szabó Sipos Máté
Szereposztás: Meláth Andrea, Bárány Péter, Wiedemann Bernadett, Fodor Gabriella, Fodor Beatrix, Kálmán Péter, Fried Péter
Magyar Állami Operaház
