Bár már évek óta a magyar operaélet egyik kiemelkedő eseménye (ha nem a legkiemelkedőbb), mégis idén először jutottam el a Budapesti Wagner Napokra. Hogy miért maradt ki eddig? Egyrészt a szimultán zajló Miskolci Operafesztivált részesítettem előnyben, másrészt volt bennem némi félelem Wagnerrel szemben. És ez most egy csapásra elmúlt.
Bár már évek óta a magyar operaélet egyik kiemelkedő eseménye (ha nem a legkiemelkedőbb), mégis idén először jutottam el a Budapesti Wagner Napokra. Hogy miért maradt ki eddig? Egyrészt a szimultán zajló Miskolci Operafesztivált részesítettem előnyben, másrészt volt bennem némi félelem Wagnerrel szemben. És ez most egy csapásra elmúlt.
Miskolc idén kimaradt, de Wagner pótolta a keletkezett űrt. Azt gondolom, hogy Wagnerrel úgy van az ember, hogy vagy imádja, vagy nem szereti. Középút nem igazán létezik, természetesen ez a zeneszerző egész életművének jellegéből és sajnos műveinek és élettörténetének későbbi recepciójából fakad. Jómagam sosem értettem a "varázslatos wagneri világ vonzerejét", azt, hogy valaki a teljes Ringet megnézve, gyakorlatilag beköltözik az operába és nem unja; hogy lehetséges, hogy egészen a bűvkörébe vonja az embert. Most megértettem-megéreztem. A Művészetek Palotája-beli előadásoknak eleve van egy különleges atmoszférájuk. Az egy-egy órás szünetekben az ember megvacsorázik, borozgat, sétál és naplementét néz, ismerősökkel találkozik, megvitatja a látottakat, megáll az idő. Valóban egy külön világ. A felvonás kezdetek előtt felhangzó élő fanfár pedig kicsit Miskolcot is odavarázsolja (a Miskolci Operafesztiválon minden előadás előtt a Nagyszínház tornyában a Kékszakállú 5. ajtajának fanfárját szólaltatják meg a rezesek.) Egy szó, mint száz: varázsvilág.
Mindez természetesen nem lenne az, ha nem kitűnő tolmácsolásban hallanánk a műveket. Kivételesen nem ejtek sok szót a rendezésről, mivel szóra sem érdemes. A hősöket párbajtőrözőkké változtatni nem a legeredetibb ötlet, de a szolid kivitelezés miatt mégsem keltett különösebben felforgató hatást. Ami már sokkal érdekesebb volt, a színpadot kettészelő és felvonásról felvonásra táguló repedés. És emellett a két főhős folyamatos távolságtartása. Ölelkezés helyett távolodás, alig-érintések. A szimbolizmus maga. És jó volt így, hiszen pontosan erről szól az történet. Mert valljuk be, az egyik legnagyszerűbb szerelmi történet éppen hogy nem a valódi szerelemről szól. A bájital őrült lángolást kelt a hősökben, de mindez csak bűbáj.
Bűbáj, ahogy a zene is. Fischer Ádám keze alatt a Magyar Állami Operaház zenekara szárnyalt. A Trisztán egészen különleges és varázslatos zenei világát olyan érzékenységgel tolmácsolta, hogy ténylegesen a zene bűvkörébe került a közönség... és Evelyn Herlitzius bűvkörébe. A német szoprán elementáris erővel töltötte meg Izolda figuráját. Erős és átható hangja könnyedén átszelte a zenekart, mindemellett apró gesztusai, színészi játéka (már amennyit a rendezés megengedett) engedték láttatni a karakter mélyebb lelki világát, rezdüléseit -az embert. Christian Franz Trisztánja eltörpült Izolda mellett, az első felvonásban kifejezetten erőtlennek találtam, de felvonásról felvonásra jobbnak éreztem. A harmadik felvonásban egészen szívszorítóan adta a gyámoltalan, megvakított szerelmest, aki már nem is ezen a világon él-létezik. Tomasz Konieczny, bár a bemondás szerint egészségi problémákkal küszködött, bámulatos Kurnewal volt, hasonlóan Németh Judit Brangäneként.
Azt tudom mondani minden kételkedőnek és ódzkodónak, ha meg szeretne ismerkedni Wagnerrel, akkor igenis ilyen tálalásban kell hozzáfognia. Az Operaház rohamtempós Wagnerei -mert igenis jó az az egy-ehy óra lazítás, vagy a Metropolitan-beli közvetítések nem hozzák annyira emberközelbe a szerzőt, mint a Budapesti Wagner napok. Még van 3 előadás idén, de nem kell aggódni, jövőre ugyanitt ugyanekkor folytatódik!
***
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Richard Wagner: Trisztán és Izolda
Zenedráma három felvonásban
2011. június 13. 16:00 - 22:15
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Művészetek Palotája és a Magyar Állami Operaház közös produkciója
Richard Wagner: Trisztán és Izolda
Trisztán: Christian Franz
Izolda: Evelyn Herlitzius
Marke király: Jan-Hendrik Rootering
Kurwenal: Tomasz Konieczny
Brangäne: Németh Judit
Melot: Geiger Lajos
Pásztor: Megyesi Zoltán
Kormányos: Ambrus Ákos
Ifjú hajós: Horváth István
Közreműködik: A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
A zenekart betanította: Kovács László
Zenei munkatársak: Bartal László, Bartinai Gábor, Doman Katalin, Hidegkúti Pálma, Pfeiffer Gyula, Salgó László, Sándor Szabolcs
Fény: Györgyfalvai Károly
Vívómester: Pintér Tamás
Rendezte, a díszletet és a jelmezeket tervezte: Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám
