A merengőhöz írja Vörösmarty Mihály a címben citált sorokat, többek közt azt is, hogy az ábrándozás az élet megrontója és a múlt idők setét világát keresni nem tanácsos. Nagy költőnket idehívni üres ötletnek tűnne, de a színpadon bizony nem egy magyar nagyság szerepelt -eltemetve. Milyen igaz: a Halott Város.

A Debreceni Csokonai Színház előadása a Tavaszi fesztivál mostohalányaként került színpadra szerda este. Jómagam is egészen véletlenül -nevezetesen az Arabella estéjén- értesültem róla, hogy a debreceni produkció Budapestre is ellátogat. A hatalmas reklámkampányokból ki tudja, mi okból, kiszorult Wolfgang Erich Korngold operája, ráadásul, míg a Fesztivál Színházban ezen művet játszották, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben másik operabemutató zajlott, így a körülmények szerencsétlen összjátéka folytán bőven nem ült annyi néző a közönség soraiban, mint amennyire számot tartott volna egy efféle érdekes és figyelemre méltó előadás.

A Debreceni Csokonai Színház operai vonatkozásban az utóbbi években a figyelem középpontjába került. A 2010-es Prokofjev opera, A tüzes angyal megnyerte a Mezzo Operaverseny fődíját, és a versenyelőadás énekesnője, Cristina Baggio pedig a legjobb énekesnő díját. A második szereposztásban Rálik Szilvia vette át Renata szerepét, és ő az, akit ebben az új, magyarországi bemutatóban is címszerepben lépett fel. Remélem érezték: magyarországi ősbemutató. Korngold 1920-ban írta talán leghíresebb művét, a világ operaszínpadain annak idején hatalmas sikert aratott Die tote Stadt-ot, mely a világ operaszínpadain időről-időre feltűnik -nálunk most először.

A történet szerint Paul, a festő halott szerelmét, Marie-t gyászolja, mikor feltűnik egy ismeretlen táncosnő, Marietta, aki kísértetiesen hasonlít a halott kedvesre. Paul őrületét kíséri végig a mű, ahogy a halott és élő asszony közt vergődve végül győz a bűntudat és az imádott asszony emléke: mégis a halottat választja - és megfojtja az élő nőt, Mariettát. Tulajdonképpen itt vége is lehetne a műnek (Wozzeck), de mintegy hollywoodi fordulattal Paul hirtelen felébred, és kiderül, hogy mindez csupán álom volt. Végül barátja unszolására elhagyja a halott várost (és az élet megy tovább...)

Rendkívül szellemesen világít rá a korngoldi zene szövetének tartószálaira az előadás Karmestere, Kocsár Balázs: "A halott város olyan, mintha egy kései Puccini-operát Richard Strauss hangszerelt volna meg." Valóban: a fülünkben ott cseng a Turandot Hold-kórusa, a Nyugat lánya Ch'ella mi credája, miközben a Rózsalovag kürtmenete cseng a háttérben. De az idézetek és áthallások alapvetően átszövik a művet: a rendező eltemetett magyar nagyságai helyett elképzelhetjük a -most már a múlt panteonjának tekinthető- korszak nagy zeneszerzőit is. Egy időben keletkezett a Korngold mű Alban Berg Wozzeckjével, a hangzásvilág az opera egy-egy helyén meglepően hasonló. (vö. Wozzeck utolsó kép)

Az operában tehát a hollywoodi Korngoldként elhíresült zeneszerző eme korai műve tehát igen összetett alkotás. Nagy kihívás a zenekarnak és karmesterének, és nem kisebb kihívás a szólistáknak sem. Kocsár Balázs a színpadon, az énekesek mögött vezeti a hatalmas apparátust (hat ütő, két hárfa, zongora cseleszta...), így a zene az énekeseket helyezi abszolút előtérbe -nagy feladatokat is támasztva ezzel. Nyári Zoltán Paul, a szerelmét gyászoló és az új nőben is örökké őt látó festő szerepében tagadhatatlanul nagy súlyt vett a hátára. A tenorszólam hatalmas elvárásokat támaszt az énekessel szemben, igen nagy hangterjedelmet és biztonságot kíván az énekestől. Nyári Zoltán a középlágéban biztonsággal és erőteljesen, a felsőbb hangokat azonban küszködve éri el, óvatosan közelíti meg őket. Ez főként a második felvonásban volt szembeszökő, a záró kettős egészen abszurd üvöltésben csúcsosodott ki. Az első felvonás kettőse ezzel szemben lírai és igen meghitt volt, valóban megéreztünk valamit abból az intimitástól, mely oly idegen számunkra -nevezetesen, hogy nincs az énekesek és köztünk egy árok, mely óhatatlanul eltávolít a színpadon zajló eseményektől.

Rálik Szilvia másodszor is bizonyított Debrecenben (és most Budapesten is), a siker oroszlánrésze az övé. Marie-Marietta megformálása úgy hangilag mint színészileg pontos és tiszta. Hasonlóan Paul szólamához, Mariettától is magas fokú virtuozitást és felkészültséget igényel az opera. Rálik Szilvia ennek maradéktalanul eleget is tett. Technikai fölénye és pontossága kifejezőképességgel párosulva felemelő élményt nyújt.

Massányi Viktor és Bódi Marianna két kisebb szerepben remekül kiegészítették a főszereplők szerelmi tusáját. Vlad Troickij rendezése nem zseniális (ebben az értelemben össze sem vethető A tüzes angyal Purcarete-féle színpadra vitelével, de legalább nem zavaró. A MÜPA Fesztivál Színházának amúgy is komor falai között egészen érzékletesen hatott a barnás-vetített város ábrázolása, nem terelték el mindenféle effektek a figyelmet az énekesekről, a műről. És ez igen ritkán történik meg manapság.

***
Fotók a Debreceni Csokonai Színház honlapján
***

Budapesti Tavaszi Fesztivál
Korngold: A halott város - a debreceni Csokonai Színház előadása

2012. március 21. 19:00 - 22:00
Fesztivál Színház

Korngold: A halott város - opera három képben, német nyelven

Paul: Nyári Zoltán
Marietta, táncosnő /Marie, Paul elhunyt feleségének szelleme: Rálik Szilvia
Frank, Paul barátja / Fritz, a Pierrot: Massányi Viktor
Brigitta, Paul házvezetőnője: Bódi Marianna
Juliette, táncosnő: Balla Melinda
Lucienne, táncosnő: Rendes Ágnes
Gaston, táncos / Victorin, a rendező: Cselóczki Tamás
Albert gróf: Böjte Sándor
Színészek: Bakos-Kiss Gábor, Tóth László, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Szűcs Kata, Szalma Noémi

Vezényel: Kocsár Balázs
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara, a Bányai Júlia Általános Iskola gyermekkara

Díszlet: Dmitrij Kosztyuminszkij
Jelmez: Bánki Róza
Videó: Jóvér Csaba

A rendező munkatársa: Bakai Barbara
Rendező: Vlad Troickij