Miután lassan már februárt írunk, igencsak ideje, hogy befejezzem kis évértékelő triumvirátusomat. Az év meteorológiailag lehangoló, ámde kulturálisan annál izgalmasabb időszakánál, októbernél szakadt meg a beszámoló fonala. Pillantsunk vissza, mi történt akkor:
Miután lassan már februárt írunk, igencsak ideje, hogy befejezzem kis évértékelő triumvirátusomat. Az év meteorológiailag lehangoló, ámde kulturálisan annál izgalmasabb időszakánál, októbernél szakadt meg a beszámoló fonala. Pillantsunk vissza, mi történt akkor:
Október -a kultúra nem habos torta
Elkeveredtem egy hihetetlenül közepes Normára, a szereplők jelmezeinél csak a rendezés volt porosabb. A statikus színpadi jelenlét és énekstílus már nem divat, a Casta divát pedig -légyen Norma akármennyire is erős nő -tessék lágyan énekelni. A következő kellemetlen meglepetés Márta István Csodálatos mobilvilágán ért. Ahogy meg is írtam annak idején, ez bizony se csodálatos nem volt, se mobilvilág... Az október végi Daniele Gatti koncert aztán mindenért kárpótolt. A Francia Nemzeti Zenekar élén olyan Sacre-t dirigált, mely bármelyik CD felvétellel felvenné a versenyt. Elképesztő finomságokat emelt ki, teljes magabiztossággal, egy csepp izzadság(szag) -no és partitúra nélkül.
November -színes felhozatal
A nagy sikerű Robert Capa kiállítás után a Ludwig Múzeum egy másik hazánkfiának állított emléket, Martin Munkácsi munkáiból láthattunk egy igen tekintélyes méretű kiállítást. A fotós különlegessége, hogy a harmadik birodalom születésétől kezdve libériai embereken át a divatfotókig mindennel foglalkozott. Évekkel ezelőtt Berlinben láttam Marlene Dietrich képét, és ott tűnt fel ez a furcsa magyar-nevű fotós.
Természetesen nem hagyhattam ki az év kiállítását, a Nuda Veritas-t a Szépművészetiben (és ha már ott voltunk, átszaladtunk a Botero-n is...). A szecesszió kezdeteit bemutatókiállítás fantasztikus mennyiségű és minőségű alkotáson keresztül mutatta meg hogyan is bontakozott ki Bécsben a századforduló dekoratív irányzata. Végre láthattunk Klimt vázlatokat, melyek személy szerint sokszor közelebb állnak a szívemhez, mint a festményei, de jó volt azt is megfigyelni, hányféle úton indultak el a kor művészei.
Életemben először jártam a Karinthy Színházban, ahol Moldova György külön a színház felkérésére írott Te furcsa katona! című darabját mutatták be, melynek zenéjét már említett Nyitrai László barátom szerezte. Magam is meglepődtem, hogy az addig csak sorozatokból vagy szinkronszínészként ismert színészek milyen remek alakítást nyújtottak, a darab egészében azonban nem nyerte el a tetszésemet. Ez nem csoda, hiszen Moldova minden bizonnyal nem nekem, azaz a fiatalabb korosztálynak szánta darabját. Mindenesetre jó volt egy teljesen másfajta színházkultúrába belekóstolni.
A Francia Intézetben ismét kortárs zene csendült fel, Vajda Gergely pálcája alatt Schönberg Pierrot lunaire-je mellett Dinyés Dániel ás Vajda Gergely egy-egy műve csendült fel. A Pierrot-t Szabóki Tünde előadásában nem tartottam annyira magával ragadónak és magától értetődőnek, mint legutóbb Meláth Andrea előadásában, a másik két mű viszont felüdítő volt -lám, lehet hallgatható és érdekes kortárs zenét írni.
December -a felfedezések hónapja
Az év utolsó hónapja csupa-csupa kulturális rácsodálkozást, felfedezést hozott. A MÁV Zenekar koncertjén egy általam nem ismert hegedűversenyt, Hacsaturján művét jegyeztem meg magamnak, amit, mint utánanéztem, annak idején David Ojtszrah felkérésére írt az örmény-szovjet szerző. Hallgassatok bele, egészen különleges a hangvétele.
Miközben éppen a karácsonyi 2. WAMPon árultam, felhívott a barátnőm, hogy van-e kedvem elmenni az év utolsó premierjére az Operába, az Ascanio Albábanra. Hogy ne volna, otthagytam csapot-papot, mentem. Nos, ahhoz képest, hogy Mozart 14 évesen írta a művét, remek megelőlegezi későbbi műveit. Kolonits Klára bravúrosan, 3 nap alatt tanulta meg a nehéz koloratúrákat nem mellőző szerepét, miután Rácz Rita megbetegedett. Kolonits nem csak kitűnően énekelt, de még játszani is volt ereje.
A hónap vidéki kiruccanásra is lehetőséget adott. Az idei Armel (ex Mezzo) Operaverseny nyertesét, a Tüzes angyalt néztem meg Debrecenben -sajnos nem a versenyszereposztással, de így is borzasztóan érdekes volt. Itt bele lehet kukkantani az előadásba:
Azt hiszem méltóképpen zártam az évet az utolsó Xerxes előadással. Hát igen, emlékszem még a legelsőre, és hipp-hopp már itt is volt az utolsó. Az élet művészet nagy körforgása.
