Az ókori görögök nem láttak be a szkénébe (a sátorszerű ház, amely a színpadon volt hivatott szolgálni többek közt a szereplők ruhaváltásainak színhelyeként), ami több okból is logikus volt. Egyrészt a nap szemből sütött (a színház kialakítása miatt), másrészt, a legközelebb ülő nézők is 20 méterre(!) voltak a színpadtól, harmadrészt pedig...hát egyértlemű, hogy öltözőként (is) funkcionált az épület sok egyéb más mellett. (Igen, igen...elkezdődött az egyetem ÉS volt színházesztétika órám, jól érzékelitek)
Lássuk be, ez nem sokat változott a görögök óta. Este bemegyünk a színházba, majd hazamegyünk, a színfalak mögé azonban nincs alkalmunk bekukkantani. Szeptember 20-án viszont mindenkinek megadatik ez az élmény, aki délután 5 órakor ellátogat a Radnóti Színházba (Nagymező utca), ahol is évadnyitó nyílt napot szerveztek nekünk, egyszerű földi halandóknak.
Nemcsak, hogy körbevezetnek minket az intézmény dolgozói, hanem még egy drabot is megtekinthetünk, amely amúgy a Budapesti Őszi Fesztiválon kerül majd bemutatásra. (szép magyar mondatszerkezet) Csányi rajongóknak, és kíváncsi színházlázogatóknak kihagyhatatlan program.
PS: Én ezalatt Érveléstechnika és logikai alapismeretek órán leszek, úgy fél 8ig, de majd gondolok Rátok.
Bővebb információk a Színház.hu-n