Az elvarázsolt erdő (lila) tündére –valahogy így fordítható le a cím, de az a mesés tündérvilág, ami az angolszász hagyományban olyan mélyen gyökeredzik, szinte lefordíthatatlan a magyar fül (és lélek) számára. És nem csak azért élek ezzel a hasonlattal, mert Fleming már-már divatbemutatóra illő lila ruhakölteményben lépett színpadra az előadás második felében, vagy mert bájos arca némileg manó Manonra emlékeztet – hanem, mert sikerült két órára elvarázsolnia a sajnálatosan az utóbbi időben csak Magyar Állami Viperaházként emlegetett intézményt.
Az elvarázsolt erdő (lila) tündére –valahogy így fordítható le a cím, de az a mesés tündérvilág, ami az angolszász hagyományban olyan mélyen gyökeredzik, szinte lefordíthatatlan a magyar fül (és lélek) számára. És nem csak azért élek ezzel a hasonlattal, mert Fleming már-már divatbemutatóra illő lila ruhakölteményben lépett színpadra az előadás második felében, vagy mert bájos arca némileg manó Manonra emlékeztet – hanem, mert sikerült két órára elvarázsolnia a sajnálatosan az utóbbi időben csak Magyar Állami Viperaházként emlegetett intézményt.
A Májusünnep idei nagy dobása tehát napjaink egyik legünnepeltebb szopránjának koncertje volt. Nemrégiben a Los Angelesi Filharmonikusok koncertjén volt szerencsém megállapítani, hogy hiába a zene egyetemes nyelve (már, ha létezik ilyen), az egyes országok (pláne kontinensek) kultúrája mennyire különböző, s ez a színpadon is átsugárzik. A los angelesiek lazasága -bejönnek -mit bejönnek, beszállingóznak!, beszélgetnek, majd valamikor megjelenik a karmester, idegennek, furcsának tűnt. Fleming "keep smiling" amerikai csomagolása is szokatlan volt első pillanatban -utána viszont nem tehettünk más, feloldódtunk benne. Tudniillik úgy énekelt, hogy mindenki úgy érezhette, neki szól. A fellépésesében volt valami hihetetlenül kedves közvetlenség, báj és kedvesség, nyoma sem volt rajta a nagy "dívák" pozőrségének. (Hja, talán éppen azért, mert ő valóban nagy díva...)
Nagy díva, akinek sikerült lenyűgöznie a közönséget. Kezdjük azzal, hogy megjelent. A színlap is jegyzi, így én sem mulasztom el megjegyezni, hogy ruháit Douglas Hannant tervezte, mind az első rész szürke, mind a második rész lila költeményét. Dicséretesnek tartom az est műsorának összeállítását. Fleming nem véletlenül kitűnő tanáregyéniség is, úgy válogatta össze az est programját, hogy a népszerű művek mellett ráirányítsa figyelmünket a ritkán játszott darabokra is. Az első részben Richard Strauss és Jules Massenet áriákat énekelt, Strauss három (+1 ráadás) zenekari dalát és Massenet Kleopátrájából és Thaïsából adott elő egy-egy dalt. Az énekesnőnek lehetősége nyílt, hogy lírai hangjának puha színeit megmutassa, finom színpadi játékkal kísérve. A második rész meghozta a valódi áttörést, úgymond behódolt az egész közönség. Dvořák Ruszalkájának I. felvonás-beli áriája után jó öt percig nem lehetett abbahagyatni a tapsot. Fleming légies -NB: tündéri- könnyedséggel mozgott a lágék közt, a középmagasságban ugyanolyan kecsesen és tisztán, mint a magasabb regiszterekben. Azonban nem csak a magasságok, a stílusok közt is kalandozott az énekesnő. Az operettől a jazzig ível művészi palettája, melyet nem mulasztott el bemutatni a közönségnek. Lehár Víg özvegye a hivatalos műsor részeként, míg a Summertime ("This was just a perfect day" -felvezetéssel) már a ráadások közt hangzott el. Szintén a ráadások közt volt Lauretta áriája (na ja, mondhatná az egyszeri hallgató -csupa sláger), de mellette Korngold, a A halott város című operája is. Volt Mimi, de nem ám a Mi chiamo..., hanem a Dinde lieta uscí... Musette áriát is hallottunk, de nem Puccinitől, hanem Leoncavallótól. Merje ezek után bárki az énekesnő szemére vetni, hogy túl populáris műsort hozott! Mint egy kondérban, megfelelő módon vegyítette a populárist és az elfeledettet (kétségkívül nem Riccardo Zadonai Conchitája volt például az est fénypontja, de érdekességnek miért ne), a ritkát és az egzotikusat.
A zenekar, élén az észt származás Kristjan Järvival egyenletes kíséretet nyújtott az énekesnőnek. A koncert felütéseként a Tannhäuser nyitányt, majd a későbbi pontokon Richard Strauss intermezzókat (szellemesen az Intermezzo című operájából) hallhattunk. Semmi harsányság, túlzott virtuozitás a karmester (és a zenekar) részéről, mindenből éppen annyi, amennyi kell.
Visszakanyarodva Fleminghez: hangi adottságai mellett csodálatra méltó volt az énekesnő emberfeletti állóképessége is. A több, mint kétórás koncert számos ráadását ugyanolyan nem lankadó tisztasággal és intenzitással (mely inkább a második részben csúcsosodott ki) énekelt, sőt, még kit tudja, a koncert után hány órán keresztül dedikálta nemrég megjelent könyvét és CD-jeit. Nem tudom mikor volt és mikor lesz legközelebb példa efféle egy emberként tomboló közönségsikerre, de talán ehhez valóban egy Renée Fleming-féle tündérre van szükség.
***
Renée Fleming hangversenye
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház zenekara
Karmester: Kristjan Järvi
Műsor:
I. rész
1. Richard Strauss | Intermezzo, Op.72: Träumerei am Kamin
2. Richard Strauss | Zenekari dalok
Ständchen, Op. 17, no. 2
Traum durch die Dämmerung, Op. 29, no. 1
Zueignung, Op. 10, no.1
3. Richard Strauss | Intermezzo, Op.72: Am Spieltisch
4. Jules Massenet | Kleopátra - Kleopátra áriája a III. felvonásból
J'ai versé le poison dans cette coupe d'or
5. Jules Massenet | Thais - Thais áriája a II. felvonásból
Dis moi, que je suis belle
II. rész
1. Richard Strauss | Intermezzo, Op.72: Fröhlicher Beschluss
2. Antonin Dvořák | Ruszalka - Ruszalka áriája az I. felvonásból
Měsičku na nebi hlubokém
3. Lehár Ferenc | A víg özvegy - Vilja dal
4. Richard Strauss | Intermezzo, Op.72: Reisefieber und Walzerszene
5. Giacomo Puccini | Bohémélet - Mimi áriája a III. felvonásból
Donde lieta usci
6. Ruggero Leoncavallo | Bohémek - Musette áriája az I. felvonásból
Mimi Pinson, la biondinetta
7. Ruggero Leoncavallo | Bohémek - Mimi áriája az I. felvonásból
Musette svaria sulla bocca viva
8. Riccardo Zandonai | Conchita - Conchita áriája az I. felvonásból
Ier dalla fabbrica
