Kép-Színház-Muzsika

A berlini koncertszezon nem kisebb eseménnyel, mint a Musikfest Berlinnel nyit, amely egy olyan húsznapos rendezvény, ahol a komolyzenei világ színe-java megfordul. Az idei év témája az amerikai zene, így a tengerentúli zeneszerzők mellé felsorakoznak az emigráns zeneszerzők is. Olyan műveket hallunk, amelyek, ha nem is ismeretlenek, de Magyarországon szinte elképzelhetetlen, hogy műsorra kerülnének -az előadókról nem is beszélve -ráadásul egy-egy este alatt. Így volt ez az amszterdami Concertgebouw kedd esti koncertjén is.

A merengőhöz írja Vörösmarty Mihály a címben citált sorokat, többek közt azt is, hogy az ábrándozás az élet megrontója és a múlt idők setét világát keresni nem tanácsos. Nagy költőnket idehívni üres ötletnek tűnne, de a színpadon bizony nem egy magyar nagyság szerepelt -eltemetve. Milyen igaz: a Halott Város.

Idő: este hat óra.
Színhely: Bécs, ahol a levegővételért is fizetni kell, kártyások és unatkozó grófok társulata.
Személyek: személytelenek.
Történik: semmi.
A helyszín legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy a legkevésbé feltűnő, legkisebb mértékben sem jellegzetes hely Bécsben.

Az élő New-Yorki Met közvetítések mára a (hazai) operaélet egyik központi eseményévé váltak.  Wagner Ring tetralógiájából két darabot, a Siegfried-et és a szombati Istenek alkonyát láthatta a világ nagyközönsége, jómagam ez utóbbi előadást láttam a Művészetek Palotájában.

Kint tomboló szibériai hideg (a nagy havazások első napjai), bent viszont elfeledkezünk róla. A Magyar Állami Operaház falai közt ugyanis farsang van –pontosabban karnevál-, hiszen Latin-Amerikába teszünk zenei utazást. Örömteli, vidám este, valódi képzeletbeli utazás a zene szárnyán.

Hogyan készíts operát? Végy egy gyönyörű szopránt, érte epedez a hőstenor, adj hozzá egy mezzoszopránt, ő szövi a cselt, végül pedig hintsd meg egy (bassz)baritonnal, a megtestesült gonosszal. Nos, ebből azt gondolhatnánk, hogy gonosznak lenni a leghálátlanabb szerep. Teljes tévedés, és erre a legjobb példa a walesi énekes, Bryn Terfel.

Megjelent a Helikon Kiadó ismeretterjesztő kártyajáték-sorozatának legújabb darabja, melyet Batta András neve fémjelez. A „Ki kicsoda? –zenetörténeti társasjáték” rendhagyó bemutatójára a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Vörösmarty utcai székházában került sor, Aradi Péter, a zenei szakosztály elnöke beszélgetett a szerzővel.

Kedves Olvasóim! Eltelt majd' hat év mióta elindult a Kép-Színház-Muzsika. Már régóta tervezek egy Facebook rajongói oldalt a blognak, végre meg is nyitottam. Az oldal egyfajta kiegészítője a blognak, évfordulókat, videókat, képeket, programajánlókat és megannyi érdekességet is felteszek, természetesen a blogcikkek mellett. Csatlakozzatok és ajánljátok kultúrakedvelő barátaitoknak is, ha van kedvetek! 

Úgy alakult, hogy lehetőségem volt ellátogatni Nizzába éppen akkor, amikor A kékszakállú herceg premierjét tartották. Meláth Andrea és Kovács István voltak az opera szólistái. A Meláth Andrával készült interjúmat a Mindennapi klasszikusok oldalán olvashatjátok.

Bár már évek óta a magyar operaélet egyik kiemelkedő eseménye (ha nem a legkiemelkedőbb), mégis idén először jutottam el a Budapesti Wagner Napokra. Hogy miért maradt ki eddig? Egyrészt a szimultán zajló Miskolci Operafesztivált részesítettem előnyben, másrészt volt bennem némi félelem Wagnerrel szemben. És ez most egy csapásra elmúlt.

Aki esetleg lemaradt a Fidelióról megnézheti az egészet a Youtube-on, ráadásul egy, azaz egy videón.

Bár ritkák a blogon a gasztronómia jellegű posztok (egészen pontosan egy sem szerepelt eddig), nem mehetek el szó nélkül a legutóbbi "élmény" mellett. Jó kultúra-fogyasztóként néha az ember a gyomrára is gondol, így eshetett meg, hogy legutóbbi Bárka színházas látogatásunkkor szünetben betértünk a büfébe. Nem kellett volna.

Lassan, egészen pontosan 2011. május 28-án eljön az Operaházban az utolsó Elektra előadás, az a hajdani kavics, mely felkorbácsolta a hullámokat. Ki emlékszik már a vörös posztóba burkolt Opera épületére és a zöld zuhanyrózsára szerte a városban? Hát csak emlékezzünk, mert ezzel az előadással fontos dolog történt és most valami fontos tűnik el. Bizony, sic transit gloria mundi...

Az elvarázsolt erdő (lila) tündére –valahogy így fordítható le a cím, de az a mesés tündérvilág, ami az angolszász hagyományban olyan mélyen gyökeredzik, szinte lefordíthatatlan a magyar fül (és lélek) számára. És nem csak azért élek ezzel a hasonlattal, mert Fleming már-már divatbemutatóra illő lila ruhakölteményben lépett színpadra az előadás második felében, vagy mert bájos arca némileg manó Manonra emlékeztet – hanem, mert sikerült két órára elvarázsolnia a sajnálatosan az utóbbi időben csak Magyar Állami Viperaházként emlegetett intézményt.

Nagyon régóta meg szerettem volna nézni ezt a legendás felvételt, ahol Friedrich Dürrenmatt drámájának főszerepében Ruttkai Éva játszott. Hála a Youtube-nak és a kedves feltöltőnek, bárki megnézheti.

1. rész

2. rész

3. rész

A Petőfi irodalmi Múzeum Nyugat albumát forgatva megakadt a szemem ezen az idézeten. Szerb Antal írja 1936-ban.

"Eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek. Ki tudja, meddig mehetek még Olaszországba, meddig mehetek, mehetünk még egyáltalán valahová."

Szerb Antalt 1945-ben végezték ki koncentrációs táborban.

Kerényi Károly és Szerb Antal Olaszországban, 1936

Je ne pourrai plus sortir de cette forêt...

Ma pontosan 100 éve, hogy Drezdában bemutatták Richard Strauss operáját, a Rosenkavalier-t, azaz a Rózsalovagot. Sajnos az Operaházban nemrég levették a műsorról, ahol különben sem sokáig volt, így most itt szűk körben emlékezzünk meg róla. Annak idején akkora sikere volt az operának, hogy külön "Rózsalovag-vonatokat" indítottak Drezdába. Tiszta fesztivál-fíling.

Miután lassan már februárt írunk, igencsak ideje, hogy befejezzem kis évértékelő triumvirátusomat. Az év meteorológiailag lehangoló, ámde kulturálisan annál izgalmasabb időszakánál, októbernél szakadt meg a beszámoló fonala. Pillantsunk vissza, mi történt akkor:

Folytatódik az évértékelő-évzáró zanzásított szubjektív lista az év kulturális eseményeiről. Júniusnál fejeztem be a felsorolás jellegű élménybeszámolót. Lássuk csak, mi  minden történt az év további részében.

Sajnálatos módon úgy tűnik, idén mindenre volt időm és kapacitásom, kivéve a blogra. Nos, ez csak hellyel-közzel igaz, hiszen jelentek meg írásaim, csak immár -hogy úgy mondjam- szervezett formában. Közben szakdolgoztam, több időt és energiát fektettem az ékszereimbe, no meg más területen is publikálni kezdtem. Éppen ezért történhetett meg, hogy bár (majdnem) mindenhol ott voltam, a beszámolóra már nem maradt energiám. Most pótolok.

Csörög a telefonom: "-Most mondták be a híradóban, hogy meghalt Polgár László." Nem hittem el. 64 évesen, tragikus hirtelenséggel. Decemberben még Sarastróként hallottam a Varázsfuvolában. Zürichban hunyt el, ott énekelt és tanított, de azonnal hazajött, ha szükség volt rá. Énekelt a Dohány utcai zsinagógában, mert Wagnert énekelni, -és joga is volt hozzá, hitt benne, hogy csak Művészet van. Hallgatom a Kékszakállúban... ezerszer végighallgattam már, de most másként szól. Sötétségből a fénybe, majd megint a sötétségbe. ...és mindig is éjjel lesz már...