És itt a folytatás, ami már a Pillangókisasszonyra fókuszál. Mi is az a női várakozás? És a kultúrák találkozása? Mit jelent egy amerikai hadnagy számára egy gésával kötött frigy? És a szegény japán lány számára?

Jennie Correll, akinek férje metodista misszionáriusként dolgozott Nagaszakiban, elmesélte testvérének John Luther Long-nak a valóságos eseményeken alapuló történetet. Így született meg a novella 1897-ben, majd abból David Belasco japán színpadi műve. Puccini Londonban látta a darabot, és noha egy szót sem tudott angolul, teljesen elvarázsolta a téma. A szereplők álakcentussal beszéltek ráadásul. Az eredeti novellából hiányzik a szerelem - az egymásra találás. Nincs kiteljesedés. Így Puccini és szövegíró társai - ebben az esetben is Giuseppe Giacosa és Luigi Illica - írtak hozzá egy kis plusz szerelmet. Milánóban az opera  két felvonásos változatát mutatták be először 1904-ben, a Scala-ban. Megbukott. Ennek köszönhetően Puccini átdolgozta a szöveget, húzott belőle. És betoldott még egy felvonást - így , több megszakítással, a közönség is jobban viselte a darab hosszúságát.Egy harmadik forrásból is táplákozott a mű : Pierre Loti francia szerző Madame Chrizantheme című írásából. Loti valóban járt Japánban, így nagyon is szemléletes leírást ad az ottani kultúráról.

Az opera Csocsoszán házában játszódik. Megható történet a fehér férfi ember rossz lelkiismeretéről a kizsákmányolt nőt illetően. Cso-Cso-Szan (Pillangókisasszony) az igazi "femme fragile " - a törékeny leány, aki gyanútlanul, feltétlen szerelemmel megy bele a felelőtlen amerikaival kötött házasságba (hmmm), sőt még az ősi japán vallást is megtagadja, hogy felvehesse férje keresztény hitét .Mindezt az odaadást csupán az torzítja a néző számára, hogy a mű elején világossá válik : Pinkerton (a férj) csupán időlegesen veszi el a nőt.Volt egy ilyen érdekes szokás akkoriban Japánban, hogy a külföldiek, szerződés-szerűen  elvehettek ideiglenesen feleségül nőket, jó pénzért, majd a házasságot bármikor felbonthatták. ( A Loti regény is erről szól)

A századfordulón az egzotikum egy zárt, érintetlen világot képviselt, amely egyszerre sejtető és vonzó volt, mégis "nevetséges", nem komolyan vehető kultúrát jelentett a nyugati ember számára. Kérdés, hogy valóban másságot, vagy a nyugati ember saját élhetetlen világát tükrözte a homorú, de igazi tükör. Cso-Cso-Szan mindössze 15 éves Puccini darabjában. Naív és ártatlan, három évig várja vissza hitvesét, aki vissza is tér, vonakodva, amerikai feleségével együtt. Az ügyet alaposan bonyolítja a szőke hajú gyermek, Pinkerton és Cso-Cso-Szan "szerelmének" gyümölcse. Dramaturgiai szempontból fontos, hogy a közönség is csak később szerez tudomást a kisfiú létezéséről, a betoldott második felvonásban. 

Ne feledkezzünk meg Suzuki -ról, Madame Butterfly hű szolgálójáról, aki végig szenvedi úrnőjével a drámát. Illetve a konzulról, aki feltehetőleg titkon szerelmes a japány lányba, de ez esetben a közvetítő kínos szerepe hárul rá, ilyen keretek között próbál ő teljes empátiával viseltetni a lány iránt. Hasonló együttérzést mutat Kate Pinkerton, az új , amerikai feleség is...Csupán gyermekétől fosztják meg a nyomorgó Pillangókisasszonyt. Aki, kicsit meginog, majd biztosra megy. Gondosan megtanulta japán őseitől, hogy hol van az a bizonyos pont a nyakon, ahol nincsenek idegek...Az öngyilkosság után Pinkerton őszinte (de késői)megbánásával és háromszoros "Butterfly" kiáltásával zárul az opera. Zenei szempontból rengeteg az ún. japonizmus, pontosan hét eredeti japán népdalt használt fel a zeneszerző, és itt is meg kell említenünk Cso-Cso-Szan nagyáriájának fülbemászó dallamát,

vagy a felcsendülő amerikai himnuszt, és a Cseresznye-virág kettőst(Cso-Cso-Szan és Suzuki).

A Magyar Állami Operaház Puccini hetén a "mi" Pillangókisasszonyunk nagy amplitúdójú vibrátója kevéssé volt összeegyeztethető Butterfly törékenységével, de ez hál'istennek nem tartott sokáig, a művésznő "belejött" a szerepbe és egyenesebb hangokkal is ki tudta fejezni a drámát, amely a hősnőben végbemegy. Ettől függetlenül én itt írhatok bármilyen véleményt, Bazsinka Zsuzsanna halt bele a szerepbe aznap este, ő dolgozott érte elképesztő módon (aki nem kóstolt bele a hangképzés rejtelmeibe, valószínűleg nem sejti, micsoda munka van mögötte fizikai és szellemi szempontból is)szóval köszönöm, hogy meghallgathattam. Ugyanez vonatkozik Bokor Jutta Suzuki alakításásra, illetve a magas konzulra, Busa Tamásra. Kovácsházi István most kevésbé volt lágy, de a konzul baritonja jóval erőteljesebben szólt így is. A Török Géza vezényelte előadás nagy sikerrel zárult, és a díszlet, a megvilágítás szép képeket tárt a közönség elé.