Kép-Színház-Muzsika

Az évad fanyalgói, akik kifogásolták a repertoár nagyrészének modernségét, érthetetlenségét, nyakatekertségét, és még sorolhatnám, minden bizonnyal jóelőre jegyet váltottak a Budapesti Nyári Játékok proukciójára, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Szó ne érje a ház elejét, nem ágálok az efféle előadások ellen, csupán tudomásul kell venni, hogy egy ilyen hatalmas szabadtéri produkció színrevitele bizonyos problémákba ütközhet (és ütközött is).

Az évad fanyalgói, akik kifogásolták a repertoár nagyrészének modernségét, érthetetlenségét, nyakatekertségét, és még sorolhatnám, minden bizonnyal jóelőre jegyet váltottak a Budapesti Nyári Játékok proukciójára, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Szó ne érje a ház elejét, nem ágálok az efféle előadások ellen, csupán tudomásul kell venni, hogy egy ilyen hatalmas szabadtéri produkció színrevitele bizonyos problémákba ütközhet (és ütközött is).

A tribün szektorban ülve például premier plánban végigkísérhettem a hangosítás nehézségeinek menetét. Ha éppen nem a színpadot figyeltem, akkor érdeklődéssel szemléltem a szintetizátor mögött ülő kalapos bácsit, aki a hangtechnikus fiúnak magyarázott. De ne rohanjunk előre. Mielőtt magáról az előadásról szólnék, vessünk egy pillantást arra, hogy mi változott tavaly óta a margitszigetiek háza táján. Jelentem: nem sok minden. Fél kilenckor kezdődött volna az opera, ehhez képest a megjelölt időpontban kezdték el beengedi az időközben gigászivá nőtt, szúnyogok által összecsipdesett tömege. Mondhatnám, mi magyarok ezt már megszokhattuk, de a rengeteg külföldi vajon mit szólt az effajta bánásmódhoz? Az így nagyjából 9 órakor kezdődő előadást persze kettészelte egy szünet (jó, hogy csak egy), mely szintén terebélyesre sikeredett, így végül fél egy körül hagytuk el a nézőteret. Az opera előtt még tíz percnyi reklámot hallgathattunk meg (figyelem, itt már javában késés volt) a fesztivál programjairól, ami nem lett volna baj Kautzky Armand tolmácsolásában, hanem, ami utána történt! Egy beszélni nem tudó fahangú hölgyemény "tájékoztatott" minket, hogy a szünetben vehetünk kedvezményes parkolójegyet, és ecélból készítsük elő a pénzünket. Nem baj, sőt célszerű bemondatni ezt az információt, de miért nem lehet egy kellemes hangú, nem akadozó beszédű személlyel, aki esetleg, neadjisten, a közönség nagyszámú külföldi résztvevőjére tekintettel -angolul is elmondta volna a tudnivalót.

 

És most következzék az előadás maga. Az Aida azon operák közé tartozik, melyek tálcán kínálják az impozáns díszletezést, a hatalmas piramisokat a színpadon, esetleg egy Abu Szimbel templom felállítását. Erre persze alkalmas lehet a Met, vagy akár a budapesti Operaház, a Szabadtéri Színpad azonban nem feltétlenül. Legalábbis mikor -viszonylag a hátsó sorokból figyelve- megláttuk a díszleteket, azok inkább tűntek aranyszínűre festett kartonpapíroknak, mint Ízisz templomának (mint később egy riportot olvasva megtudtam, valóban kartonpapírral borították be a piramist). Aztán a későbbiekben módosult az elsőre cinikus, vagy inkább fenntartásokkal teli hozzáállásom, a mozgatható falak jó szolgálatot tettek. Egyedül a színpad két szélén álló szobor párossal (sematikus ál-egyiptomi stílusú férfi-, és nőalak) nem tudtam megbarátkozni: jobban hasonlítottak a Szobor parkremekeire, mint egyiptomi illetőségű társaikra.

 

Az énekesekkel is hasonló viszonyba kerültem, mint a díszlettel. Nyilván a hangosításnak, és az első előadás tényének tudható be, de viszonylag nehézkesen "indultak be" a hangok. A szereposztás nagyjából ugyanaz volt, mint a tavalyi Manon Lesc...aut esetében, lévén, idén is a debreceniek produkcióját láthatta a közönség. Francesca Provvisionato Amnerise első pillanatra fakónak és erőtlennek tűnt, majd fokozatosan megtalálva hangját az előadás egyikfénypontjává nőtte ki magát. Annalisa Carbonara Aidája kellemes, tiszta, ám nem eléggé drámai, akárcsak Tae Sung Jung Radamese. Úgy is fogalmazhatnék, hogy korrekt előadást láthattunk szép pillanatokkal, mint például a második felvonás zárójelenete. A zenekar szépen szólt, bár élek a gyanúperrel, gyakran nem pontosan. 

 

Levonható a konklúzió, mellyel ezt a kis írást is elkezdtem volt, hogy jó, hogy ilyen is van. Persze bőven van még mit csiszolgatniuk a fesztivál szervezőinek, de nyári nagyszínpadi monumentális előadásként tökéletesen megfelelt az Aida. Legközelebb pontosan elkezdik, és jobban odafigyelnek a hangosításra, akkor talán én szentelhetem az írás nagyrészét pusztán a produkciónak.

 

Videó az előadásról

Az előadásról a fesztivál honlapján

Az előadásról a Csokonai Színház honlapján

Cikk az előkészületekről

 

***

2009. július 17. 20:30, Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Giuseppe Verdi: Aida

Vezényel: KOCSÁR BALÁZS

Az egyiptomi király             Szvétek László  
Aida, az etióp hercegnőből lett rabszolganő    Annalisa Carbonara
Amneris, az egyiptomi király lánya        Francesca Provvisionato
Radames, az egyiptomi hadvezér    Tae Sung Jung    
Ramphis, a főpap                    Palerdi András
Amonasro, az etióp király            Salvi di Salvo
Hírnök                        Böjte Sándor
Főpapnő                        Gaál-Wéber Ildikó

Táncosok: Buka Helga, Edelényi Vivien, Endi András, Kókai Tamás, Nagy László, Pozsonyi Ágnes, Pozsonyi Zsófia, Steuer Tibor, Szanyi Sarolta, Szotkó Georgina, Iuga Anca, Tőke László, Trenyisán Ádám, Trenyisán Csaba Aurél, Zádor Lívia
Statiszták: Baltás János, Győri Ferenc, Leskó István, Számadó Barnabás

Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar,
a Csokonai Színház Énekkara és a Maróthi György Pedagógus Kórus
Karigazgató: Pálinkás Péter
Korrepetitor: Kunsági István, Sörös Cecília, Nagy Máté, Gyülvészi Péter
Súgó: Gesztelyi Nagy Edit Ügyelő: Ury Tibor
Rendezőasszisztens: Iványi Csilla
Díszlet- és jelmeztervező: Dmitry Razumov
 Koreográfus: Gemza Péter
Látványtervező: Vladimir Gusev
Tolmácsok: Hlebnyikova Natasa és Lakó Zsigmond
Dramaturg, a rendező munkatársa: Kozma András
Rendező: VIKTOR RIZSAKOV
Művészeti igazgató: Vidnyánszky Attila