A "lusta lorenne" szép alliteráció, mégsem használnám a jelzőt az elmúlt, lassan fél évnyi kimaradásomért. Természetesen ezer okot felsorolhatnék mentségemre, de ehelyett inkább Nova unszolására leírom legutóbbi tapasztalatomat egy "Pomádé király" előadásról.
Gyermeknapon tűzte műsorra az idényben utoljára bemutatott előadását a MÁO, és bátran állíthatom, az igaszságtalan időjárás az operalátogató gyerekeknek kedvezett. Meztelen Pomádé király igencsak reszketett volna a hidegtől az esős, május végi napon.11 óra előtt 5 perccel még egy-két pofon elcsattant az egyik földszinti páholyban rendetlenkedő ikerfiúk arcán, majd kezdetét vette a "show". Hogy miért e szót használom, magam is törtem rajta a fejem, aztán egyértelműen beugrott: a Kozsóra emlékeztető Pomádé király, kicsit "elviszes" ruhákban: igen, ez ma is remek társadalomkritika lehet, legalábbis a médiában megjelenő "sztárokat" illetően. Mielőtt részletesebben mesélnék az előadásról, jöjjön egy kis történelem.
A darab ősbemutatója 1953. június 6 -án egyértelmű sikert aratott. Persze az általános tetszést a rádiós daljáték változat már megelőzte, jó két évvel a színpadra állítás előtt. A dallamokat mindenki fejből dúdolta, és bár a kritikusok tartottak a színpadi változat dramaturgiai megvalósításától (főleg a fináléban a "nép mindent elsőprő ereje" zeneileg nem volt elég meggyőző), a szöveg-zene-jelmez-díszlet kompozíció elérte a kívánt hatást.
„A Pomádé király nem most került első megfogalmazásban a közönség elé. Új, színpadi formája összehasonlíthatatlanul gazdagabb, meggyőzőbb művészi hatású a két évvel ezelőtt bemutatott rádióváltozatnál, szövegében és zenéjében egyaránt.” – Íme, a kritika válasza a kétségekre.
Hogy az 1953 –as bemutatót követő beszámoló négy különböző újságban (Szabad Ifjúság, Magyar Nemzet, Népszava, Szabad Nép) szóról szóra ugyanazt az értékelést tette közzé, nyilvánvalóan nem a darabot minősíti
1953 -ban, Pomádé király szerepében Székely Mihály aratott egyértelmű sikert hangi és színészi képességeinek köszönhetően. Oláh Gusztáv a darab fő rendezőjeként kiváló munkát végzett, szellemes jelenetek sorát vonultatta fel, Ferencsik Jánosról Vitányi Iván a következőképpen nyilatkozott: „zeneileg gondosan, szeretettel készítette az előadást”. Fülöp Zoltán díszletei, Márk Tivadar jelmezei – szintén Vitányi jellemzésében - nem törekedtek magyar népi jellegzetességre, Pomádia egy elképzelt ország – ezt akarták hangsúlyozni. Az énekkar tagjaitól komoly színészi alakítást láthatott a közönség a 12 miniszter szerepében, a főkancellárt Maleczki Oszkár, Garda Roberto –t Melis György személyesítette meg a színpadon. Kövecses Béla és Mindszenti Ödön bújt elsőként Jani és Miska szerepébe, és fektette le a csodatakácsok egyszerű természetes játékmódjának alapjait. Gyurkovics Mária Roziként nem jutott „nagy szerephez”, de a népdalok stílusos előadásával hozzájárult az előadás fényéhez.
