Kép-Színház-Muzsika

Ha az eddigiekben nem, is, ezúttal valóban egy csemegének mondható (pontosabban kettő) koncertről fogok írni, ugyanis valamely csodás okból kifolyólag a magyar közönség számára hosszú évekig csaknem ismeretlen szerző, Alberto Ginastera hárfaversenyét két alkalommal is műsorra tűzte a magyar hangversenyélet. A MÁV Szimfonikus Zenekar február 17-én, míg a pécsi illetőségű Pannon Filharmonikusok március 13-án mutatták be az argentin komponista művét.

Ha az eddigiekben nem, is, ezúttal valóban egy csemegének mondható (pontosabban kettő) koncertről fogok írni, ugyanis valamely csodás okból kifolyólag a magyar közönség számára hosszú évekig csaknem ismeretlen szerző, Alberto Ginastera hárfaversenyét két alkalommal is műsorra tűzte a magyar hangversenyélet. A MÁV Szimfonikus Zenekar február 17-én, míg a pécsi illetőségű Pannon Filharmonikusok március 13-án mutatták be az argentin komponista művét.

 

És, hogy miért csemege? Több okból is. Kedves Olvasóimnak azért, mert legjobb tudomásom szerint a magyar zenekritika, sajnálatos módon (és gyanítom, megfelelő, a hárfa, mint olyan iránt terjedő tudása híján) megfeledkezett a koncertek recenzálásáról, továbbá azért is, mert két világszínvonalú művészt láthattunk vendégül, harmadrészt pedig, mert az utóbbi, Xavier de Maistre nevével fémjelzett koncertről nem készült felvétel.

 

Érdekes összehasonlításokra ad módot ez a két hangverseny. Ahhoz azonban, hogy jobban megértsük a konzekvenciákat,  érdemes egy pillantást vetni a műsorokra. A MÁV Zenekar Verdi Végzet hatalma nyitánya után az első részben szerepelt a szóban forgó hárfaverseny, majd a szünet után Berlioz nagyszabású Fantasztikus szimfóniája következett.

 

A Pannon Filharmonikusok francia estjének kakukktojása tulajdonképpen  pont az argentin mű volt, ámde szervesen illeszkedett Fauré Pelléas és Mélisande szvitje, valamint Debussy Zenekari képei közé. A két művészről szólva: Deborah Hoffman, a Metropolitan első hárfása, amerikai hölgy. Beszélhetünk a francia és az orosz hárfaiskola vívmányairól, és Xavier az előbbi gondos folytatója. Az amerikai azonban elengedhetetlenül valamely európai tradíció módosított továbbvivője lehet csak. Éppen ezért hárfázás bár pontos és fantasztikusan gyors, mégsem különösebben karakteres. Mégsem ennek köszönhető (legalábbis teljes mértékben), hogy míg a MÁV Ginastérája után mérsékelt siker, addig Xavier esetben hatalmas ováció -két ráadással- következett.

 

A zenekarok közt tudniillik volt némi különbség. A Hárfaversenyről tudni kell, hogy az ütőszólam legalább olyan nehéz, mint a hárfa, és összehangolt játék híján szétesik a mű. Nos, a MÁV zenekar zenészei (és itt az egész együttest értem) kiválóan oldották meg a feladatot (jelzem, Irwin Hoffman karmester pálcája alatt), míg a Pannon Filharmonikusok zenészei kevésbé voltak fegyelmezettek. Az ütősök zörögtek, amely hála a MÜPA zseniális akusztikájának, egészen a 3. emeletig felhangzott, kevésbé volt összeszedett a mű.

 

Xavier de Maistre játszik a bécsiekkel:

Verdi: A végzet hatalma -nyitány

Ginastera: Hárfaverseny

Berlioz: Fantasztikus szimfónia

*** 

2009. március 13.  19:30 Debussy: Images pour orchestre