A szívemben van egy szám...mondta volna a Szombat esti láz zsűrije, akik gondolom épp Somlóék parádés alakítását kritizálták, amíg én a színházban ültem.
Néztem a darabot és azon gondolkodtam, hogy vajon a kortól függ-e, hogy valakinek nem tetszik Dömötör András Shakespeare felfogása-feldolgozása.
Az idén október végén bemutatott darab híre és fogadtatása egyaránt ambivalens, sőt elbillen a negatív irányba. Nem volt teltház, a közönség szállingózott kifelé a vég(e) előtt, egy dícsérő fütty sem hangzott el.
Kérdem én: MIÉRT??!!
A szívemben van egy szám...mondta volna a Szombat esti láz zsűrije, akik gondolom épp Somlóék parádés alakítását kritizálták, amíg én a színházban ültem.
Néztem a darabot és azon gondolkodtam, hogy vajon a kortól függ-e, hogy valakinek nem tetszik Dömötör András Shakespeare felfogása-feldolgozása.
Az idén október végén bemutatott darab híre és fogadtatása egyaránt
ambivalens, sőt elbillen a negatív irányba. Nem volt teltház, a
közönség szállingózott kifelé a vég(e) előtt, egy dícsérő fütty sem
hangzott el.
Kérdem én: MIÉRT??!!
Első felhoborodásom után elgondolkoztam...tényleg, miért is?
Kérdezgettük a társaságban lévő 9-es (magyarosabban: elsős gimnazista) tanulókat, hogy mit gondoltak. Vállvonogatás: -Jó volt, vicces, de nem teljesen értettem, hogy miről szól. -válaszolták.
És valóban...ha nem olvastam volna 100 éve, nem láttam volna filmen, és cirka 2 hete a Magyar Színházban, talán nekem se lenne százas, hogy mi is történik. Így csak néhány szürke folt maradt; már nem a történetben, hanem a dramaturgiában. 
De kezdjük csak a kályhánál. Új előadás, új fordítás. Nádasdy Ádám (mint megtudtam kedves anglisztika szakos barátnőmtől, az ELTE nyelvészprofja, vagy hasonló, magát konzervatív manusnak tartó férfiú). Hát igen, ez tökéletesen tükröződik a szövegen. Megtartva az eredeti irányvonalat, de mégis aktualizálva, humorosan, ÉS NEM ordenáré módon fújta le a port a Vízkeresztről. Gratulálunk hozzá.
Ab ovo. Már a kezdés sem szokásos, a megszokott kenetteljes géphang helyett Fábián kér meg minket, hogy ugyan már, vegyük elő telefonunkat -majd kapcsoljuk azt ki.
Ezután feltárul előttünk a következő két és fél óra színtere: a mosoda.
Spekuláltam egy darabig, hogy tulajdonképpen milyen funkciója van ennek a sajátos helyszínválasztásnak. Valaki azt állította, hogy a szennyes miatt, volt, aki szerint jópofa, szerintem pedig a Vízkeresztnek épp ez a lényege, hogy gyakorlatilag bárhol megtörténhet.
A darab ugyanis túlmutatott a szokásos feldolgozásokon. Kapcsolat-, és konfliktusrendszere bonyolultabb, többrétűbb. (Hangvétele ugyanakkor sokkal lazább, könnyedebb.)
Elég ha egy pillantást vetünk az ismertető szövegre, ami "csupán" ennyi:
Violának Orsino kell 
Orsinónak Olivia kell
Oliviának Viola kell
Antoniónak Sebastian kell
Malvoliónak Olivia kell
Violának Olivia kell
Antoniónak Viola kell
Oliviának Sebastian kell
Orsinónak Viola kell
Violának Sebastian kell
Sebastiannak Viola kell
A Bolondnak pénz kell.
Mi ez a Vágy?
Most mi van? Kinek mi kell? És valóban: semmi sem egyértelmű, kivéve a Bolondot, meg a pénzt. Ami más rendezésben és mindenfajta feldolgozásban szépen elsimul a darab végére, az itt csak még jobban összekuszálódik. Ki kit szeret? Az álarcot szereti, vagy az álarc mögé bújt embert?
Megkockáztatom, még az sem egyértelmű, hogy Oliviának mindegy volt-e, hogy Viola (alias Cesario) vagy Sebastian lesz a férje, és, hogy Orsino tuljadonképpen Cesarióba, vagy az álarc mögött megbújó nőbe szeret-e bele. No...és, hogy Viola maga talán egy kicsit mindenkibe beleszeret.
Az alakításokról csak a legjobbakat mondhatom. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis színháznak miyen zseniális színészei vannak. Egyik szereplő jobb, volt, mint a másik. Talán egyedül Haumann Máté volt az, akitől többet vártam volna. Enyhe áthallás Gregor Bernadetthez.
Malvoliót ismét remekül eltalált színész: Gálffi László játssza, remek.
Most jön a szokásos szövegem: Für Anikó zseniális, mint mindig. (felüdülés a magyar színházas GB Oliviája után)
Tompa Albert "nagyon állat" volt, hogy a darab álatalános szóhasználatával éljek.
Mária végre nem egy aszott vénasszony, hanem egy üde fiatal nő, Kerekes Éva.
A darab meglepetése pedig egyértelműen a Bolond, akit Pogány Judit alakít. Dalbetétei erősen emlékeztetnek Psota régi sanzonjaira, meglepőek, de egyúttal mulatságosak és beleillenek a darabba.
Most már akár szokásos örkényes szokásnak is mondhatnám, hogy élőzene szól a darab közben, a zenészek ezúttal fellopakodnak a színpadra is, kosztümöt cserélnek, beleszólnak a dolgok alakulásába. Jó.
Mindent összevetve úgy érzem, hogy a magyar közönség talán még nem érett meg egy ilyen, nyugaton már hétköznapinak számító, modern előadásra.
Én csak azt mondom: Hajrá, Örkény! Ne torpanjatok meg! Még több ilyet kérünk!
UI: az előző előtti cinikus bejegyzésemhez: a Playboy képet az erkély-balról nem lehetett látni, lehet, hogy olvasta a blogot, és ijedtében elbújdokolt. Úgyhogy a gyengébb idegzetűek és a konzervatív színházlátogatók figyelmébe ajánlom a bal oldali tájolású üléseket.
Vízkereszt vagy bánom is én vagy amit akartok vagy... -Örkény István Színház-
rendezte: Dömötör András
A Criticai Lapok kritikája -érdekes felfogás
Perényi Balázs írása -egyetértek :)
