Valójában persze csak 1941-ig, dehát a szász év akkor is száz év, amely eltelt azóta, hogy útjára indult a Nyugat című folyóirat. Irodalomtörténeti csemege, hogy valójában a Nyugat első száma 2007 decemberében jelent meg, de talán jobb, is így, mert akkor tavaly már megülték volna a Nyugat Évét.
Bemegyünk tehát a Fesztivál Színház terembe, ahol a színpadon vasból készült padok közt sétálnak-ücsörögnek a színészek. Jönnek mennek, beszélgetnek. Ők Ady, Krúdy, Ignotus, Hatvany, Móricz -csak, hogy néhány nevet említsek a sokból. A háttérben nagy tábla, rajta kihúzható számok, 1908-W. Vasúti váróterem? Várjuk, hogy a vonat elinduljon... Nyugatra? (Egy csoporttársam szerint komp, ezen kicsit összekülönböztünk. Véleményem szerint mindegy, a jelentése ugyanaz. Szerinte meg nem.)
Tehát várakoznak. Én is várakozok, a nézőtéren pedig várakozáson alulian kevés ember. A Fesztivál Színház viszonylag kis termét nem nehéz megtölteni. Ez most úgy 3/4 arányban sikerült. Mellettünk diákcsapat, beszélgetnek, láthatólag nem érdekli őket. És ahogy megy a darabnak éppen nem nevezhető darab, felolvasásnak viszont úgyszintén nem nevezhető felolvasóest, megint gondolkodóba esem, hogy vajon, erre elég érett a közönség?
Furcsa és érdekes kísérlet volt, az biztos. Viták, levelek, versek a Nyugat majd három és fél évtizedéből. Bepillantás a szerkesztők vitájába, a politikai viharokba, a költők levelezésébe, és néhol elszórtan egy-egy vers. Az örkényes gárda szívből játszott. Együtt sírtak, együtt nevettek, ha valami, ez tiszteletadás volt a javából. Akit mégis kiemelnék, az Kerekes Viktória, akivel szemben, be kell valljam, előítélettel viseltettem. Jóban-rosszban és Örkény Színház? Hogy fér ez össze? Remekül. Parádésan adta első Szomory Dezső levelét, melyben volt osztálytársának, bizonyos Dr. Hürtl Hümérnek bizonygatja, hogy Szaphó neve igenis egy p-vel (pí-vel) írandó.
De mit is beszélek. Itt nem szerepek voltak, és nem színészek, hanem rengeteg, tíz, húsz és harminc apró szöveg, szösszenetek. Debreczeny Csaba Krúdyja, ahogy Ady korhelykedéseiről mereng, Máthé Zsolt Csáth Gézája, aki Bartókot védi. Széles László, minth Karinthy, de Pogány Judit is ő. A költők, írók, szerkesztők kavarognak a színpadon, miközben valaki mindig cseréli a táblácskákat, s mi sejtjük, mi következik. Tersánszky Józsi Jenő a frontról ír, Ottlik Géza legnagyobb problémája pedig a háború után az, hogy újraindítsa a Nyugatot.
Mi lehet az oka, vagy mi lehet a köze a színháznak a Nyugathoz? Mivégre ez a felemás előadás. Se nem darab, se nem felolvasóest. Se ez, sem az. Érdekes, csodálatos kísérlet. Mert nem színészeket látunk a színpadon, hanem Adyt és Móriczot. Vagy Kaffka Margitot, amint utolsó levelét írja kisfiának. Vagy Kosztolányit, ahogy hajnali részegen kinéz az ablakon. Bizonyosan hatalmas vállalkozás volt Réz Pál és Várady Szabolcs számára kiválogatni, Mácsai Pál számára pedig megszerkeszteni 33 évnyi Nyugatból azt a kevés írást, amely még így is egy két és fél órás előadást tesz ki. Bár a darabot most egy darabig nem lehet látni (február 14-15-én tűzte műsorára a MÜPA, senki ne agódjon mert március 7-től látható lesz az Örkény Színházban.
Az Örkény István Színház idevágó oldala
A Nyugat összes száma az interneten olvasható
