Kockázatos dolog könyvből színdarabot csinálni. Először is szükségeltetik egy kiváló dramaturgia, fontos, hogy ne olybá tűnjön, mintha olvasnánk, mert ahhoz nem kell elbandukolnunk a színi egységbe.Nos, örömmel jelentem, Bereményi, bár szóról szóra átültette Szabó Magda regényét színpadra, mégis pazar és élvezhető színdarabot kaptunk.
Kockázatos dolog könyvből színdarabot csinálni. Először is szükségeltetik egy kiváló dramaturgia, fontos, hogy ne olybá tűnjön, mintha olvasnánk, mert ahhoz nem kell elbandukolnunk a színi egységbe.Nos, örömmel jelentem, Bereményi, bár szóról szóra átültette Szabó Magda regényét színpadra, mégis pazar és élvezhető színdarabot kaptunk.
Aki esetleg nem ismerné (bár kétlem, hogy sok ilyen van), vázolom a történetet: Molnár Anna (Szabó Magda alteregoja, a regényt is első személyben írta) és férje új házba költöznek, és felfogadják házvezetőnőnek a környéken híres-hírhedt Szeredás Emerencet. A mű tulajdonképpen a két nő kapcsolatának alakulását mutatja be, egészen addig a pillanatig, amíg -ahogy rögtön a darab elején hallhatjuk- Anna megöli Emerencet.
Az ajtó jutalomjáték. De nem is akármilyen. Nem egyszerű -végy egy átlagos darabot, aztán majd a főszereplők feltupírozzák- jellegű, hanem fantasztikus. Bár első pillantásra furcsa Moór Marianna Annája a könyvhöz viszonyítva, 5 perc múltán már semmi kétségünk nincs, hogy tökéletes választás.
Csernus Mariann ízig-vérig Emerenc. A kiszólásoktól (és beszólásoktól) kezdve, a hangulata árnyalatnyi változásait, kitöréseit, gyengédségét és zsarnokságát olyan természetesen, magával ragadóan játssza, hogy ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy hol kezdődik a színész, és hol a szerep.
De nem csak a két nő brillírozott. Tóth Éva Polettje hiteles, Bokor Ildikó Sutuja borzasztóan életszerű. Szélyes Imre pedig valóban A férj.
Harmóniát lehetett érzékelni a színészek között, nem elmondogatott monológok hosszú sorozata és kvázi párbeszédek (ami persze a megfelelő darabokban helytálló, lsd. Csehov), hanem tartalmas beszélgetések, árnyalt emberi kapcsolatok bontakoznak ki a szemünk előtt.
A díszletek (Kovács Yvett munkáját dícsérik) igazán remekbe szabottak voltak. Csodás és praktikus színpadkép, a nyitott ház, ahol mindenki bepillantást nyer az írónő életébe, ahol naphosszat sürögnek a fotósok, mellette pedig Emerenc zárt ajtaja. Az eső tényleg esik, a villámoktól majd' leestünk a székről (sőt, helyes kis fények is cikáztak az égen), a tűz lobogott a ház mögött, ami pedig nem fért be a pillanatnyi színpadképbe, azt forgószínpados technikával oldották meg. (Lakás és kórterem, 2 az 1-ben)
Mindez persze túl szép lenne, hogy tökéletes legyen, valószínűleg Bereményi Géza filmes vénájának köszönhetően bekerült a darabba egy olyan jelenet, amit csak (ismétlem: CSAK) Moór Marianna, háttérben szóló gyönyörű hangja mentett meg. Szerintem meg lehetett volna úszni egy ilyen jó darabot, egy efféle közhelyes (még filmek esetében is szirupos) álom-jelenet nélkül is, ahol lassított menetben 56-os forradalmárok jönnek elő, az ablakból kikandikál a néhai zsidó család, közben pedig betolják a férjet a műtőasztalon.
Nem is a Magyar Színház lenne, ha ismét nem egy érdekes zenei megoldással álltak volna elő. Ugyanis a darab tulajdonképpeni kísérőzenéje (egyebek, pl. a Hej cica, eszem azt a csöpp kis szád, és hasonló örökzöldek mellett) a Beatles Eleanor Rigbyje volt. Először sehogy sem fért a fejembe, hogy milyen úton-módon passzintották ide pont ezt a dalt, aztán, mikor Cseh Tamás előadásában meghallottam a magyar szöveget, rögtön minden a helyére került. (Ugyanis: Oh, look at all the lonely people, where do they all belong? stb. -Ó a sok, magányos ember, hová tartoznak? )
Nem rossz ötlet. Csak néha kicsit sok volt az ilyen -olyan hegedűs-instrumentális változat.
Azt kell mondanom, hogy ez volt az első igazán jó darab, amit a Magyar Színházban láttam. Remélem lesz több is.
Szabó Magda- Bereményi Géza: Az ajtó -Magyar Színház- rendezte: Pinczés István
