Ez a kis részlet Platón Lakoma c. dialógusából való, és többek közt megtalálható az imént emlegetett darab kis füzetkéjében is. Szöget ütött a fejemben a drab szerelem felfogása. Hogy most ez mi is akart lenni? A homoszexualitás finom-vicces ábrázolása? (Konkrétan: mikor Orsino herceg Cesario lábát simogatja,a darab végén Olivia még vágyakozva tekinget Viola felé, vagy Antonio túlcsorduló érzelmei Sebastian iránt.) Nem hinném. Hanem pontosan azt mondja, amit Platón: emberekbe szeretnek bele. Igaz, hogy van egy felépített értékrendjük és egy kiszemelt ideál, de őt nem ismerik, illetve vakon bálványozzák, tulajdonképpen inkább a szenvedély miatt, mint szerelemből. Aztán megismekednek egy emberrel akibe akaratukon kívül szeretnek bele. Vagy ez talán túl erős kifejezés. Mindenesetre: „Mikor pedig rátalál valaki a maga másik felére csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetartozás érzése és a szerelem,s nem akarnak elválni egymástól úgyszólván pillanatra sem." Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. (ahogy az érzések úgy általában megmagyarázhatatlanok) És erre keresik (keresi a rendező, keressük mi is egész életünkben) a választ: mi ez a vágy?
,;XV. Ezért Zeusz és a többi isten tanácskozni kezdtek,hogy mit tegyenek velük, de nem találtak kiutat. Arra nem gondolhattak, hogy megöljék őket, és mint a gigászokat,villámcsapásokkal semmisítsék meg ezt a fajtát,hiszen ezzel semmivé lettek volna az áldozatok is és mindaz a tisztelet, amit az emberektől kaptak, de elbizakodottságukat sem tűrhették. Végül Zeusz hosszas fejtörés után így szólt: "Azt hiszem, találtam olyan módot,amely meghagyja ugyan az embereket, mégis véget vet féktelenségüknek, mert gyengébbé teszi őket. Ketté vágom őket - mondta -, mindegyiket kétfelé. Ezzel gyengébbeklesznek, egyben pedig nekünk hasznosabbak.”
„Ebben az időben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy,mely ősi természetüket ismét összehozza, igyekszik egyesíteni kettejüket s meggyógyítani az emberi természetet. XVI. Így hát csupán külső jel szerint egész ember mindegyikünk, mert ketté vagyunk vágva, mint a félszegúszóhalak. Kettő lett egyből, s most szüntelenül keresi ki-ki a maga másik felét. Azok a férfiak mármost, akik az egykori, androgünnek nevezett kétneműről lettek lehasítva, a nőket szeretik, ebbőla fajtából kerül ki, mint ahogy a nők között is a férfiszeretők.Azok a nők ellenben, akik az egykori nő kettévágásából erednek, nem nagyon gondolnak a férfiakkal, hanem inkább a nők felé fordulnak ,s ezekből lesznek a leszboszi szeretők. Akik pedig az egykori férfi kettévágásából erednek, azok a férfinemet keresik.
„Mikor pedig rátalál valaki a maga másik felére csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetartozás érzése és a szerelem,s nem akarnak elválni egymástól úgyszólván pillanatra sem. Ezek azok, akik egész életüket együtt élik végig, s nem tudnák megmondani, mit kívánnak egymástól. Mert senki sem képzeli, hogy a szerelmi élvezet az, aminek, a kedvéért úgy örülnek, ha egyik a másikkal együtt lehet, s oly nagy buzgalommal törekednek erre.Nyilvánvaló, hogy másra vágyik a lelkük, amit nem tud kimondani, csak sejti, mire vágyik, s talányként lappang benne.”
