Rengeteg mindenről szerettem volna ma írni. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Nyugat konferenciáról, az ELTE ÁJK termi Eötvös Szalonjáról, és persze egyetemi házifeladatot is kéne írnom (holnapra). Amiről most a fentiek helyett írni fogok, teljesen más jellegű téma. A születés és a halál ugyanis mindent felülír. Elhunyt Fodor Géza zenekritikus, dramaturg, és volt tanárom.

Rengeteg mindenről szerettem volna ma írni. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Nyugat konferenciáról, az ELTE ÁJK termi Eötvös Szalonjáról, és persze egyetemi házifeladatot is kéne írnom (holnapra). Amiről most a fentiek helyett írni fogok, teljesen más jellegű téma. A születés és a halál ugyanis mindent felülír. Elhunyt Fodor Géza zenekritikus, dramaturg, és volt tanárom.

Be kell, hogy valljam, nem igazán kedveltem őt, miután életem első egyetemi kettesét megkaptam tőle, mert elszámoltam az Áldozatvivők sorszámait. Jóban sem voltam vele, tulajdonképpen sose beszélgettünk a köszönésnél többet. Azt se tudta, hogy létezem.

Aztán elkezdtem olvasni a Muzsika című lapot, melynek állandó operakritikusa volt. Minden operapremieren ott volt, állandó támpontként. Tudni lehetett, ha premier, akkor Fodor Géza (és persze Tallián Tibor, a Muzsika másik operarecenzense). Fel is tűnt, hogy vasárnap nem láttam őt, aztán a mai Nyugat ülésszakon Tverdota György egyperces néma felállásra kért minket. Azt hittem, rosszul hallok. Maximum 65 évesnek gondoltam a Tanár urat. Nem sokat tévedtem, 66 éves korában érte a halál. Nem szeretném szakami múltját stb. méltatni, mert nem ismerem. El lehet olvasni bármelyik weboldalon.

Azt kell, hogy mondjam, ami máshol, más esetében közhelynek tűnhet, hogy Fodor Géza halálával valódi űr támadt a kulturális életben, melyet nem tudom, ki/kik és hogyan fognak betölteni a opera-kritikaírás, és az egyetemi oktatás területén.