A Hajós utcai művészbajárón belépve balra található például egy alagút-szerű átjáró, amely teljes egészében ki van pingálva portékkal. Az Operaház (akkori nevén Magyar Királyi Operaház) 1884-i megépítésétől számított időszaktól kezdve napjaink énekeseig, rendezőiig mindenkinek oda van festve a portréja, aki számít. Ezután felmentünk a színpadra...a színpad cakk und pakk olyan hatalmas, mint egy focipálya, az épület maga pedig több, mint 4 emelet magas. (akik jártak már a III. emeleti üléseknél, azoknak elárulom, hogy még 1, 5 szint van) Láttuk a díszletkészítő műhelyet, a padlást (csillárpadlásnak nevezik, ott van ugyanis a csörlő, amellyel a 12 tonnás (!) csillárt leengedik, ha izzót kell cserélni.) A karbantartók munkáját dicséri, hogy 24 alatt csupán 3 előadás maradt el, pedig egy ízben majdnem leszakadt a tetőt tartó faszerkezet, melyet 2 éve erősítettek meg vasgerendákkal.
Fenn voltunk a legfelső teraszon is, ahol a szobrok találhatóak. Ahogy azt az Operaház oldalán is olvashattuk, a régi szobrok "elfogytak" (éljen a mészkő!), ezért kicserélték őket. Kerestem Puccinit, de hátulról sajnos nem tudtam megállapítani, hogy ki-kicsoda.
Mint kiderült, ezekre a helyekre eddig összesen 3 alkalommal engedtek be látogatókat, az Ybl baráti társaság ülésein, a tavalyi Múzeumok Éjszakáján (akkor is csak 2 órára) és most... Köszönet érte, hihetetlen élmény volt! ...És este Anyegin
Más:
Felkértek, ezúton is köszönöm, hogy én is írjak a Fesztblogba, eleget téve a megkeresésnek el is kezdtem ottani blogger(ina) pályafutásomat.
Az eddig megjelent ottani írásaim: